Üdvözlünk az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 5.e osztályának honlapján!
Üdvözlünk az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 5.e osztályának honlapján!
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
ISKOLAI DOLGOK
 

Sziasztok!

Remélem tetszik az új design!

Minden nap 6-7ig gyertek csetelni!

 

 
Boldog...!

Boldog névnapot kívánunk Dózsa Áronnak!

 
Szórakozás fiúknak,lányoknak:)
 
Ünnepváró
 
Dalszövegek
 
Csináld magad!;)
 
Játékok
 

Azokban az időkben, amikor még boszorkányokban, varázslókban, gonosz lelkekben és mindenféle régi istenben hittek az emberek, azokból az időkből származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak a szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú - vagy a kör - az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen "szent " koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat. Ez az ősi pogány varázslat idővel feledésbe merült. Csak 1838-ban újította fel egy keresztény férfiú, Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész. Ő alapította az első gyermekotthont Hamburgban. A ház egyik termébe fából hatalmas csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Ez az ötlet gyorsan követőkre talált más gyermekotthonokban is. De csak 1860-ban, Berlin-Tegelben született meg az a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Az első világháború idején protestáns vidékeken már minden családnál kigyulladtak az adventi koszorúk, de csak századunk ötvenes éveitől vált mindenütt általánossá. Néhány évvel ezelőtt találta ki egy jó üzleti érzékű kertész, hogy felújítja az ősi szokást, és ajtókra és ablakokra akasztható kis koszorúkat készít. Noha mára a legtöbb helyen elfelejtették már, miért kör alakúak a koszorúk, de a kedvenc forma és a kedvenc színek máig fennmaradtak.

 
|Beszélgető|
Csak a regizettek írhatnak ide
 
Vendégeknek
 
Ennyi ember volt már...
Indulás: 2004-09-23
 
Linkek
 
Milyen nap is van ma?
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
|Üdvözlünk!!!|
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal